Rovarok
2011 október 12. | Szerző: Bea
Rajzolok magamnak lepkéket
Rajzolok magamnak lepkéket,
kékszínű szitakötőt,
hol megbújnak a levelek közt,
ha jobban nézed,
majd felfedezed.
Színesek, mint a virágok,
barnák, mint a fatörzsek,
fekete és narancssárga,
madár, aki vadász rája,
repülnek virágról virágra.
Berepülnek az ablakon,
vándorolnak az országban,
összehúzódó szárnyak,
rezgő-lebegő izmok,
virágfejre lesuhanó.
Fémesek és csillogók,
erezetük ágakban,
hernyóformában,
zuzmós fakéregén,
foltos színköntösben,
suhanva levegőben.
Persze csak képzelem,
átnézve ezt a könyvet,
csodálatos a természet,
jobb most felkelnem,
másra tenni figyelmemet,
mert megint elrévedek.
Halászcsónakok
2011 október 11. | Szerző: Bea
Halászcsónakok
Először csak egy rajz ceruzában,
a házak és bokrok egy kis faluban,
a háztetők egymás mellett téglában,
szegélyezik szorosan az utat.
Kifesti a tetőket élénken,
bokrokat zöldre az utca oldalán,
az utcát egy széles sárga részre,
az égre a napfény ragyogását.
A parton lát több halászcsónakot,
hajótesteket, magas árbocokat
a zöldet használja, és a narancsot
déli színekben festi azokat.
Új levelek
2011 október 10. | Szerző: Bea
Új levelek |
|
Emlékszel még |
a tavalyi ősz |
Hulltak a levelek |
szerelem felébredt |
És mint a kék tón |
a liliomok |
úgy úsztunk mi, |
boldogságban, |
és jött új tavasz |
vele a bánat |
elhervadt virág |
a múló élet |
szépsége |
még egyszer |
mély érzelem |
talán új lombok |
derűsége |
még fokozott |
az enyészeten |
de emlékszel még |
milyen szép volt az ősz? |
Tél – Winter
2011 október 7. | Szerző: Bea
József Attila | József Attila |
Tél | Winter |
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, | Man müsste ein gewaltiges Feuer entfachen, |
Galamb
2011 október 4. | Szerző: Bea
Galamb |
|
Szépen léhán |
szálldogál a |
fehérszárnyú |
kis vadgalamb; |
korán felkelt |
s már elhagyta |
puha fészkét, |
mint ma én is, |
nem sejtve: mi |
vár ma még rá |
jön-e vihar |
vagy süt a nap |
nem érti még, |
mi az idő: |
hóvihar? vagy |
csak kis szellő? |
Csillagos éjszaka
2011 október 3. | Szerző: Bea
Csillagos Éjszaka
Elterül a távoli dombvonulat,
szélében lankákon növekvő olajfák,
lassan merülő bizsergő hangulat,
benne a csillagok szakadnak rajtam.
Tűzhányók a lassan forgó csillagok,
és ciprusfa áttöri az éghatárt,
a hegyek kékje egy kissé zaklatott,
elvont fények kísérik az éjszakát.
Domb tetejéről nézek a falura,
a kis templom tornya villámhárító,
elmerengek, az éjszaka oly fura
fények, tüzek, hallucináció.
Fényesek a kis házak ablakai,
az erdő simogatóan öleli
a falut, a hegyeket, határait,
a tájat lágy fények körbeveszik.
Lassan visszafordul a fáradt vándor,
még elmerül az éjszaka fényében,
rég festette képét az örült Van Gogh,
csillagai most oly szépen fénylenek.
Budapest, 2011.02.02.
Őszi csokor
2011 szeptember 30. | Szerző: Bea
Őszi csokor
Sétálok egy nagy mezőn ősszel,
tele van kicsi virágokkal,
a pillangók is repkednek,
egy őszi csokrot összeszedek.
Őszi kikericset fonom a hajamba,
őszirózsából koszorút készítek,
kökörcsint teszem a kosaramba,
margitvirágot is nagyon szeretek.
Liebold Bea
Csoóri Sándor Nyár
2011 szeptember 29. | Szerző: Bea
Csoóri Sándor: Nyár |
Sommer |
|
|
|
|
|
|
|
Az asztallapja piros, sugaras cimbalom – |
Mein strahliges Cembalo, rot seine Tischplatte – |
|
sárga ördög a Nap, táncol az asztalomon, |
auf meinem Tisch tanzt, ein gelber Teufel, die Sonne, |
|
lábától por verődik, finom nyüzsgésű por |
Staub steigt, feiner schwärmender Staub von seinem Fuße |
|
s a fényben, porban egy tulipán fuldokol. |
und im Licht, im Staub erstickt eine Tulpe. |
|
Mindent fölgyujt a nyár, hol vagytok madarak? |
Alles zündet der Sommer an, wo seid ihr Vögel? |
|
csontig csapó tüzek szállnak az ég alatt. |
Bis auf den Knochen schlagende Feuer steigen unter dem Himmel. |
|
Lovak pofája habzik, mintha sört ittak volna |
Das Maul von Pferden schäumt, als ob sie Bier getrunken haben, |
|
betérve egy barna, zümmögő italboltba. |
eintretend in einen braunen, summenden Getränkeladen. |
|
A körutak fölött meghalt, meghalt a szél, |
Über den Ringstraßen schon der Wind gestorben ist |
|
autók virág kereke lefonnyad, elalél, |
die Blume der Autoreifen abgewelkt, ohnmächtig, |
|
kátrányszag émelyít, mint romló liliomszag |
Teergeruch ekelt an, wie ein fauliger Geruch von Lilien |
|
s ha netalán elájulsz, fölötted fagylaltoznak. |
Und wenn du dann umfällst, sie über dir Eis essen. |
|
Fejedet kapkodod? tüzet látsz mindenütt: |
Du hältst dir den Kopf? Siehst überall Feuer: |
|
a kirakatban égnek trombiták, hegedük, |
Im Schaufenster brennen Geigen, Trompeten, |
|
s nézd csak az ujságárust, máglyán ül, kiabál, |
und schau nur den Zeitungsverkäufer, er sitzt auf dem Scheiterhaufen, schreit, |
|
ujságok fehér lángja lobog vállainál. |
bei seinen Schultern lodert die Flamme der Zeitungen weiß. |
|
Ördög nyár, pusztító! hűvös szobákban jó csak, |
Teufel Sommer, zerstörender! Nur gut ist es in den kühlen Zimmern, |
|
hol zöld húsú növények kígyóként imbolyognak, |
Wo grünfleischige Pflanzen als Schlange |
|
s nők járnak meztelen hideg tükrök előtt, |
Und Frauen vor nackten kalten Spiegeln hinstaken, |
|
hordván testükben bűnt, szépséget, temetőt. |
in ihren Körpern die Sünde, die Schönheit, den Friedhof tragen. |
|
Ha még szeretlek nyár, ezért szeretlek én, |
Wenn ich dich noch liebe Sommer, liebe ich dich deswegen, |
|
e hűvös zöld szobákba hivó szerelmekért, |
der in die grünen Zimmer rufenden Liebenden wegen, |
|
a meztelen magányért, mely világeleji |
der nackten Einsamkeit wegen, mit der Freude des |
|
örömmel áld meg, mint egy ősi vallás |
Weltbeginns segnend, |
|
bűnös istenei. |
wie die sündigen Götter uralter Religionen. |
A hattyú
2011 szeptember 29. | Szerző: Bea
A hattyú
Úszik egy lány az őszi napfényben,
játszadozik fölötte a szél,
látja a sárguló leveleket,
a selymes víz csak hozzá beszél.
Hallgatva a tó hattyú zenéjét,
felvéve a csipkés szárnyakat,
ringatódzó hófehér tündérként
vizeken szeli a bájakat.
Csendesen hullnak tarka levelek,
a nyír szűzies titkot susog,
vele egy bársonyos felhő lebeg,
a zene most halkabban búsong.
Forgószél hevenyében feltámad,
ringva a hattyú belesimul,
szédültes mámor a tavi nászban,
hullámokon egy liliom hull.
A piros cipellők
2011 október 13. | Szerző: Bea
A piros cipellők
Táncol a balerina, végetlenül,
vérében a cipők ritmusa,
pörög ő hetyke lábujjhegyén,
belül súg neki féktelen múzsája.
Szerelme kering a sarokban,
odafut, magasra feldobva lábát,
előtte hajol, felvéve mosolyát,
kis léptekben kavarog tovább.
Piros szalag tartja a cipellőt,
csipkés szoknyája billeg derekán,
a haját hátrafogta megfelelőn,
zenével pulzál végig üvegvénán.
Tűz és jég között megfordulva,
magasra ível csillagos csóvája,
szeretve táncol, egyre hajtja magát,
fut ő folyóvölgyen és hegyen át.
Szívében szenvedély, szerelem,
bár lelke rég ördöggel szerződött,
végre megállna már, fékeveszett,
vágya halálos táncba szökken.
Oldal ajánlása emailben
X