Abklingender Sommer
2012 augusztus 23. | Szerző: Bea
Abklingender Sommer
Abklingende Zeichen des Sommers,
wohl bestelltes Ährenfeld,
goldene Rispen mit Regentropfen,
silbernes Leuchten am Himmelszelt.
Ausladend zarte Täler
vor sich hin träumende Waldwege
dazwischen leis’ lispelnde Bäche
erzählen noch von der Sommerwelt.
Im Buschwerk wildes Geflatter
kleiner zorniger Vogelschrei,
lauthals will er uns sagen:
Der Sommer ist noch nicht vorbei.
Doch senkt sich jetzt die Sonne
orange verfärbt sich das Firmament,
die Bäume stehen versunken
der Abend auch in ihr Schweigen fällt.
Auerbach, den 17.08.12
Gedankenflocken
2011 december 21. | Szerző: Bea
Gedankenflocken
In den weißen Bahnen des Nordens
früh auf der Spur unter zarten Himmelsklängen,
ein Knarren der Äste, geh dahin im Gestöber,
in der Weite des Augenblicks.
Schneebeeren nenne ich sie, kleine Kugeln,
auf dem Pfad am Berg, wo Neues ich erkunde,
hinauf gehe den steilen Pfad, und im Fels
das Moos von Jahrhunderten.
Hier, im hohen Norden, dem Platz der Gegenpole,
werde ich sie je wieder finden, die Stille,
die mich bedeckt hält, schneeweißes Bild
alles von mir abwendet.
Sehe hinunter ins Tal mit den Türmen,
den welligen Fluren, Schattenbäumen,
wird mir sie je ein Ort zum Bleiben,
die ich verschleppt im Endlos der Jahre.
Sauerland, 20.12.2011
Hótakaró
2011 december 15. | Szerző: Bea
Hótakaró
A folyó partján sétálunk mi,
a hó szegi be a szélét,
úgy, mint egy fekete-fehér film,
látszik párnák közt sötét jég.
Arcon csókol a Nap fénye,
a hóban fénylik csilló sugara,
csillogó jégcsapok a tetők alatt,
az úton hótaposó csizma.
Egy régi film hangja felcsendül,
lovakat fognak be a szánba,
csörrenek a kis harangok,
didergőn nézünk egymásra.
Cseng a fagy, fütyül a szél,
piros orcánk mosolyog,
belül csendülő téli hangulat,
kint már az ezüstös alkonyat.
Németország, 2011-12-15
Vihardal
2011 november 29. | Szerző: Bea
Vihardal
Szélben lengető füvek, zöldök, ibolyaszínűek,
napsütötte tenger, amelyben veled fürdök,
tekintve a múltba, megyek én hosszú úton,
oly szürkés köddé vált a taj, hogy elmerülök.
Felhők mögött vihartornyok, még hozzád bújnék,
olajfa erélyes légre mily szelíden simul,
a tó vize most feldúlt, hűs zavaros ízben,
míg hullámok jönnek felém, irgalmatlanul.
Elfordulok, és szemben a széllel kacagok,
minden erőmmel szaladok, madarak sírnak,
hol vihar káromol, végzetes csatát táncol,
elengedem a kötelet, nevető virgonc.
Budapest, 2011-06-07
Herbst
2011 november 11. | Szerző: Bea
Herbst
Jetzt wandern sie weg, die Zugvögel,
und nur wir bleiben am Fleck,
Sehnsucht fliegt mit ihnen,
wenn ich auch alles verlier.
Nur dein Herz soll bei mir bleiben,
allein bin ich nicht zu beneiden,
hab viele Funde in mir,
doch gehör ich auch dir.
Lass uns noch einmal tanzen
bis ans Ende des Weges,
und dann wir uns still verneigen
vor den Blumen der Ewigkeit.
Bp., 2011-09-22
Mezők
2011 november 9. | Szerző: Bea
Mezők
Eleven erő lakik a mezőben,
Provence-i tájakat feszít meg benne,
színek és terek, melyet képzelt nőnek,
terít, a színen sehol egy ember sem.
A szántóföld szelídsége búvik meg
benne, és a Nap a látóhatáron,
a mezőkben meghúzó élénk színek,
új életet véve régi halálon.
A sárga mezőt már le is aratták,
és egy ökrös szekér a háttérben,
szénaboglya előtt fáradt emberpár,
amely itt nyújtózik elégedetten.
És a másikon a piros pipacsok,
egy provence-i kert nagy virágágyai,
egy sárga ház a kert egyik sarkában,
képben a provence-i festő vágyai.
Nyárban
2011 október 28. | Szerző: Bea
Nyárban |
|
Szép sötétzöld |
ma is a mező, |
pedig már nyár van, |
Nézd, mennyi vad |
álom s vágyálom |
mind esik szét, |
míg a szép nyárban |
egy napraforgó |
magából kel |
Nézd, ami múlt, hogy |
védekezik, |
míg az új |
pályát nyer, nézz és figyelj: |
megöl a harc |
megöl a béke |
és az élet |
tervszerűsége, |
ha megérted, |
a te jövődből |
is sokat |
eléd terjeszt. |
Ősszel
2011 október 15. | Szerző: Bea
Ősszel
Már csendesebbek a napok,
megszelídültek a vad álmodozások,
a folyó vize ezüstösen csillog,
és magamban sétálok a hidak alatt.
Nézem az égbolt fakultabb színei,
hova ment a nyár tűzcsodája,
már én is elbújok meleg falak mögé,
ahol nyáron pulzált a szabadságvágy.
Bennem mégis valami megszólal,
nem hagyhatom veszni a csillagokat,
este, mikor kisüt a telihold alakja,
még emlékszem, milyen is volt a nyár.
Bp., 2011-10-14
Úton a tó felé
2011 október 14. | Szerző: Bea
Úton a tó felé
Könnyű léptekkel a füves ösvényen,
hűvös patak mentén, közelgek a tó felé,
a nagy mezőn madarak bújnak meg,
a nád között békák brekegnek.
Szálldogál a gyermekláncfű pelyhe,
panaszkodnak a kotnyeles varangyok,
a cickafark hatalmas fejei utamba állnak,
egy bodzavirágot leszakadok.
Átmenve a kis hídon, csobog a patak,
egy magányos pipacs áll a réten,
a mezőn szép sorokban már áll a búza,
kukorékol a kakas, és a tücsök zenél.
A tó mellett lelkesen várnak a halászok,
buborékok látszanak a felszínen,
hogy vajon nagy keszeg horogba harap-e,
s ringanak a csónakok a tópart mentén.
Német szimfónia
2013 március 20. | Szerző: Bea
Német szimfónia Megint itt vagyok az ország másik felénél és megint hallgatok A tenger a fülembe súg hogy menjek de itt maradok Még bennem él a hang, a melódia de már nem vagyok beteg Csak egyre újra hallgatom ezt a zúgást ami benned van És érzem, hogy vársz valami jelre de én továbbra is hallgatok
Oldal ajánlása emailben
X