Csoóri Sándor: Nyári óda

Sommerode

Áll mozdulatlanul minden.

Es steht alles bewegungslos.

Az elpilledt levélrések között

Zwischen den ermatteten Blattrissen

csak a habókos legyek bújócskáznak.

spielen nur einfältige Fliegen Verstecken

Fölsír egy hascsikarásos szúnyog a délutánban,

am Nachmittag heult eine Mücke mit Bauchgrimmen auf,

s aztán, mint a csecsemők, tovább alszik.

um dann wie ein wie ein Säugling weiter zu schlafen.

Csönd, csönd. Megcsöndül bent a fül is.

Ruhe, Ruhe. Auch das Ohr wird innen still.

Most születik az arany, a tűz, a méz,

Jetzt werden Gold, Feuer und Honig geboren,

s a gyönyör karikái is most szárnyasodnak.

und auch die Wonneringe bekommen jetzt Flügel.

Elég csak a szememet lehunynom:

Ich muss nur meine Augen schließen:

sikoltás előtti pupillák rajzanak el az arcom előtt.

vor dem Aufschrei stehende Pupillen fliegen vor meinem Gesicht hinweg.

Elmúlt nyarakból szalmakazlak pattogása szüremlik hozzám,

Das Auflodern von Strohballen vergangener Sommer dringt vor zu mir,

s a szérűk mélyéről hőgutás kakas kiált.

und aus der Tiefe des Dreschplatzes schreit ein an Hitzschlag leidender Hahn.

Ó, halhatatlan júliusaim! Remeg a levegőég köröskörül,

O, meine unbeschreiblichen Julimonate. Herrlich der Lufthimmel überall,

s fehér rakétaként száll föl lassan a zámolyi templomtorony.

und als eine weiße Rakete steigt langsam auf der Kirchturm von Zámoly.

Út a végtelenbe, minden határon túlra:

Weg in die Unendlichkeit, über alle Grenzen hinweg:

ez voltál nekem nyár, és ez is maradsz,

das warst du für mich, Sommer und bleibst das auch,

hisz magam is fény vagyok:

da doch auch ich Licht bin:

csavargó, boldog, emberi tűz.

ein Landstreicher, glückliches, menschliches Feuer.

Ha nem tudnád még:

Wenn du es noch nicht wissen solltest:

nyomozz utánam titkosan

dann spüre mir heimlich nach

rigók közt, vizek fölött.

zwischen Amseln, über den Wassern.

Ülök egy kertben, jöhet rám rossz idő is.

Ich sitze in einem Garten, es kann auch schlechtes Wetter zu mirh kommen.

Sziszegő, tüzes drótok mászhatják meg

Zischende, feurige Drähte können auf meine

dúdoló fáimat, s a szomszédos dombtetőt.

dudelnden Bäume klettern, und die Spitze des Hügels in der Nähe.

Az égésszagban emléknek akkor is te maradsz meg

Im Brandgeruch bleibst auch dann du mit

forró szájmelegeddel nyár, s vibráló egeiddel.

deiner heißen Mundwärme, und deinen vibrierenden Himmeln Erinnerung.

Perle

Der Stern ist eine Perle, so strahlt er,

als Perlensplitter fällt herab er,

so wie die Traube in Reben,

wie der Wassertropfen, kühl segnend.

Obgleich die Scholle recht bleich ist,

eine braune Perle, klumpbeinig,

längs auf Ackerfurchen gereiht,

trauriger Erde zum Schmuck gereicht.

Deine Hand ist ein Stern für mich,

zarten Stern auf der Stirn fühl ich,

meine Hand ein derber Klump,

auf deinem Herzen zerfällt zu Mulm.

Die Scholle, die Scholle zerstäubt,

ein zarter Stern herab fläucht,

und der Himmel wird wieder zu Perlen,

hält zusammen uns hier im Herzen.

Liebold Beate

Tavak tengerén

Szökőn, mélán

Az ember a szélben jár földi ösvényen,

süt a Nap, olajfa ágai lengenek,

egyre vándorolnak a felhők tovább,

és egy kis halacska úszkál a tóban.

A kis tóhoz járok így én hétvégeken,

szétnézek, hagyom, hogy mélán lengedezzem,

a szőke hajam lobog az ágak közt

mint tücske a nagy réten, úgy elszököm.

Szelek hátán menekül, repül a lelkem,

nincs továbbra e pokoli köveken,

szárnyai szép fellegre feljebb visznek,

repülő csóvájában majd felejtek.

A tó csillogó vizein …

Csónak, kis kacsacsalád a tó felszínén,

fodrozódódik léleknyi vízörvényben

és a tava melyében ott a kövök,

melyek soha többé nem emelkednek.

Bennem a nagy csend, templomi harangkongás,

hullámtörés felverte moszat lábamnál,

hullámok szétsimítják rajtam a fényt,

a nagy medence és nádas visszhangját.

Még maradok, mielőtt tovább kell mennem,

lábnyomom majd hull a parttól messze,

érzéki csalódás vagy szív tiszta vágy,

hátra marad lányálom nagy szerelme.

Budapest, június 20.